2012 archívuma

Néhány régebbi logótervem

2012.10.28. | kategória: portfólió

work3 work4 work7 work8 work9 work2

Sunnyogás

2012.09.22. | kategória: blog

Mostanában nincs sok időm új bejegyzésekre, nem véletlenül. Sunnyogok egy kicsit, mert ahogy az nálam lenni szokott, megint valami eszembe jutott, amire most rávetettem magam.

Ott sántít a dolog, hogy az ötletem bár nem újdonság, eddig még itthon nem kivitelezte senki. Mostanáig. Bolyongok a szokásos “konkurrens” oldalak között, erre olvasom, hogy valaki megcsinálta, most indult a hét elején. Szinte egy az egyben az, amit elképzeltem. Így már nem nevezhetem újdonságnak, ömézing revolusöneri big heppöningnek, ha majd én is kinyitok. Kár. Most egy kicsit tovább kell bonyolítanom gondolkodnom,  mivel tudnám egyedivé tenni a saját elképzelésem, mi az a plusz, amitől az enyém jobb lesz. Kattog az agyam, a köd lassan felszáll, és kitisztul a kép. Utána jelentkezem úgyis… Addig nem tudok ide koncentrálni.

Fizetési értesítés

2012.08.29. | kategória: blog

Ügyvezetőnek lenni nem túl hálás feladat. Ugyanakkor én még szerencsésnek érezhetem magam, hogy a saját vállalkozásomban nem kell legalább senki főnökének lennem. Ez az év, bavallom őszintén, a tavalyihoz képest elég gyatrán indult. Volt olyan hónap, amikor 2 számlát állítottunk ki, igaz hál’istennek azok lefedték a havi fix kiadásokat, így nem kellett tartalékokhoz nyúlni. Ez volt az első ilyen időszak a cég indulása óta, hogy ennyire pangott minden. Az állítólagos válságban semmi gondunk nem volt, még így átmenetileg sem. Igazából most sem volt semmi komoly, de nem jó érzés, amikor “nem jönnek a számok”. Aztán ahogy beindult az év, a nyárra felerősödött a teendő, és újra a régi volt minden. Kivéve a fizetési morált.

(tovább…)

Salazzo bútorstúdió

2012.08.28. | kategória: portfólió

work1

Logótervezés egy sárvári bútorüzlet számára, 2012.

Az elegáns vonalvezetésű, S betűből kialakított szék motívum kecses női táncmozdulatot is rejt. A logón felül ártáblák, szórólapok, illetve tábla- és kirakatdekoráció kivitelezésével bíztak meg. A kirakatüvegre savmaratott hatású fólia került, amelyre a logót ragasztottuk. Az eredmény modern, elegáns, térhatású dekoráció lett.

Milyen egy jó csomagolás?

2012.07.26. | kategória: blog

Egy vagyok azon baromi kevés grafikus közül, akik nem csak messziről szagolják a csomagolóanyag gyártási technológiát, hanem évek óta benne is dolgoznak. Testközelből tapasztaltam meg a hajlékonyfalú műanyagok termelését, majd a merevfalú műanyagok világába kerültem át. Az egyszerű tasaktól a margarinos tégelyekig a csomagolóanyag iparban fellelhető termékek túlnyomó részének gyártási technológiáját ismerem. Én sem vagyok mindenható, ennyi idős fejjel még nem jutottam el mindenféle csomagolóanyag gyártó üzembe, de munkámból adódóan számos olyan üzemet is meglátogattam, ahol például címkéket, hullám- és szürkekarton dobozokat, hungarocell béléseket, vagy épp húscsomagoló papírt gyártanak. Végignéztem kenyércsomagoló, folyadékpalackozó és címkéző, húscsomagoló, vagy épp szárazáru töltő gépsorokat működés közben, és nincs olyan nyomdatechnológia, amelyet nem láttam működni a két szememmel, és nem tapintottam a két kezemmel. Ezzel a ismerettel, és egy csepp kreatív beütéssel, nemes egyszerűséggel válaszolom meg a fenti kérdést.

A jó csomagolás egyszerűen az az eszköz, ami megvédi az árut a külső behatásoktól, és segít a termék szavatosságát és eredeti állapotát a lehető legtovább megőrízni. Egy jó csomagolásban a termék úgy kerül a termelőtől a vevő kezébe, hogy az semmilyen sérülést nem szenved, nem folyik ki, nem vész el, nem alakul át. Mindenek előtt ez a legfontosabb tényező. Ezt követően lehet csak a dizájnról beszélni, és innentől a vélemények és a nézetek is megoszlanak, pont ezért nem beszélek most erről. Eddig a pontig viszont mindenki, mindentől függetlenül egyetért. Az áru védelme mindenek előtt, és kész.

Ez tehát a jó csomagolás ismérve.

Kreatív szempontból inkább ellenpéldákat hoznék ide a blogra. Mindenki úgy hiszi, tud jó csomagolást tervezni, valójában nagyon kevés olyan terméket látni a polcokon, ami minden szempontból megfelelőnek mondható.

Kirohanás 1.0

2012.07.25. | kategória: blog

Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el.

A kiadványszerkesztés, a dekoráció, vagy a logótervezés nem ugyanaz, mint a csomagolástervezés, illetve a vágójeles PDF átküldése nem egyenlő a nyomdai előkészítéssel!

Elhiszem, hogy a sarki dekorstúdió adja a legjobb árajánlatot, de sajnos 10-ből 9 esetben szembesülök azzal a problémával, hogy a nyomdai szabványoknak nem felelnek meg az általuk leadott anyagok. A nyomdai paraméterek, minimális értékek, a technikai- és kiterített szerelési rajzok, a holtterek és hegesztési szélességek pontos ismerete nélkül hogyan is lehetne normális csomagolástervet készíteni? Szomorú tény, hogy mégis nap mint nap kapunk olyan “készre szerelt” anyagot, ami előtt egyetlen kérdés sem érkezett sem anyagleadási, sem nyomdai specifikáció témakörében. Ami még elszomorítóbb, hogy ezek az önjelölt csomagolástervezők tönkreteszik a piacot, és elárasztják a boltok polcait igénytelen csomagolásokkal.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

iPhone 4S mint első számú “fényképezőgép”

2012.07.23. | kategória: blog

Pár évvel ezelőtt baromira nem gondoltam volna, hogy ilyet le merek írni, de be kell látnom, eljött az ideje. Oké, sejthető volt, hogy ebbe az irányba tart a technika, de nem sokat kellett aludni ahhoz, hogy a telefonomat tekintsem első számú fényképezőgépemnek.

Amikor anno az első (2G) iPhone-t megvettem, elég bugyuta, ha jól emlékszem 1, vagy 2 MP-es kamerája volt, de a konkurens telefonokhoz képest mégis élesebb felvételeket készítettem vele. Végülis nem gondoltam komolyan a telefonnal fotózást, egyrészt akkoriban egy D40-es Nikon boldog és kezdő tükörreflexező tulajdonosa voltam, másrészt a kis felbontás és a fix fókusz nem is engedett nagy mozgásteret a képek készítésekor.

Aztán leváltottam a telefont is (3GS), és a fényképezőgépet is (Nikon D90, +obik, vakuszett, Villanj körte, stb). Itt már komolyabban érdekelt, és műveltem a fotózást, mint hobbit, a telefont pedig pontosan emiatt nem is tekintettem fotós eszköznek. Aztán a drága hobbi nem fajult el hivatásként, ezért úgy döntöttem, megválok a komplett Nikon szettemtől. Vettem rögtön a szett eladása után egy Panasonic LX-5-öt, amit kb. 3 hét teszt és fórumnyálazás után döntöttem el (Nikon P300 volt a mérleg másik nyelve). A gép baromi jó felépítésű, amatőr fotósok is sok örömüket lelhetik benne kompakt felépítése, ugyanakkor remek képminősége miatt. Az a 35ezer forint különbség a két gép között viszont utólag belegondolva nem érte meg. Egyedül a tudat, hogy a Panasonic a Leica D-lux gyártósorán készül – gyakorlatilag csak a márkanévben különbözik a két gép -, szólt a Pana mellett.

Itt jött egy újabb pálfordulat, a feleségem hiányolta a tükörreflexes gépet, annyira, hogy nem volt hajlandó használni az LX-5-öt, mondván nem tud vele szép képeket készíteni… Hogy mi a szép kép, ez máig nem derült ki, mert az én tesztképeim alapján a D60-nál jobb, a D90-nél viszont pár fokkal visszafogottabb képeket produkált az LX-5. A zaj persze zavaró volt egy komolyabb DSLR után, de valamit valamiért. Mivel az asszony hajthatatlan volt DSLR témában, ezért kénytelen voltam ismét gépet cserélni. Eszem ágában sem volt újabb százezreket beleölni DSLR szettbe, vettem egy belépő szintű, utolsóként raktáron maradt Canon 1000D-t. Nem kellett volna. Azóta szidom, amióta nálam van. Nem vagyok Nikon függő, akkor eleve Nikon D60-at vettem volna. Egyszerűen szerettem volna kipróbálni a Canon-t is végre. Kár volt. Akárhogyan állítottam, manuálisan, automata üzemmódban, vakuval vagy anélkül, egyszerűen értékelhetetlen képek jönnek a gépből. Igaz, hogy a gyári szar objektív van rajt, de nincs kedvem cserélgetni állandóan. A D90-esen is a fix 50-es obit használtam legtöbbet, igaz nem volt nagy átfogása, de az f1.8 minden eddigit felülmúlt.

Idén januárban cseréltem a 3GS-t 4S-re, az asszony pedig kapott egy ‘sima’ 4-es iPhonet. Első pár napban nem is érdekelt annyira a kamerája, soha nem tudott lekötni egy mobil fényképezője. Aztán amikor az első képadagot feltöltöttem a gépre, és kitettem teljes képernyőre (27″ iMac…), leesett az állam. Gyorsan visszanyitottam a Canon, a D90 és az LX-5 képeit, és csak lestem. A D90 természetesen jobb képeket hozott, a gyári 18-55-ös obival persze sötétebbek voltak a felvételek, de a zajszintje mégis sokkal jobb volt (ez nem is volt kérdés). Az LX-5 képei viszont szinte megegyeztek az iPhone 4S képminőségével. A beltéri képeken, magasabb ISO értékeken persze alul maradt az iPhone, de kinti, napsütéses fotókon baromira mindegy volt, hogy egy 120ezres kompakttal, vagy telefonnal készítettem a képet. Azt a kurva, ez nem egyszerű cucc. Azóta használom fotózásra nap, mint nap. Rászoktam Instagramra, Snapsterre, stb., és már a Canon sem hiányzik.

Most pár napja töltöttem fel a két hónapja lemerült akksiját, és lementettem a kártyájáról minden képet. Mind a 800-at, amióta megvan…

Ma volt mindkét gyerekem keresztelője, kattintottunk “párat”. Hazaérve átnéztem a képeket, amiket állítgatási idő és képzett fotós hiányában Auto módban, vakuval készítettünk Canonnal. 1, azaz egy darab épkézláb minőségű kép SEM készült a délelőtt folyamán. A fókusz soha sem oda állt, ahova kellett volna, minden kép bemozdult, és sötét lett. Brutálisan szar. Hiába DSLR, egy egyszerű kompakt szerintem normálisabb képeket készít egy f2.8-as obival beltéren.

Ezután letöltöttem a képeket telefonról. Megint beigazolódott, hogy semmi létjogosultsága ennek a rakás szerencsétlen Canonnak. Mindegy, hogy beltéri, vagy kültéri a kép, éles a fókusz, jók a fények. Na jó,  túlzás, hogy jó, inkább azt mondom, hogy minden JOBB, mint a Canon képein. De könyörgöm, az egyik egy belépő DSLR, a másik meg egy okostelefon egy bolhafaroknyi érzékelővel.

Az igazsághoz még annyi hozzá tartozik, hogy soha sem full méretben nézegetem a képeket, hanem felére, harmadára lekicsinyítve, így a pixelesség nem zavaró. 10×15-ös képeket szoktunk előhívatni iPhone-ról, a sima 4-es iPhone képei sem rosszak, a 4S-é pedig simán vannak olyan jók, mint egy közepes minőségű (30-50e forintos) kompakt gépé.

A nap végén ott tartok, hogy van egy telefonom, ami majdnem jobb képeket csinál, mint a belépő DSLR-em gyári obival. Volt egy LX-5ös Panám, ami hozta azt a szintet, mint a 4S, és persze jobb volt pár dologban, meg hát mégiscsak fényképező, nem pedig egy fényképezni tudó okostelefon. Siratom. Vissza akarom kapni… Jobb lenne a P300-as (most már P310-es) Nikon is ennél az 1000D-nél…

Tehát, eladó egy Canon 1000 D 1050 expóval, számlával, garival. Akinek vannak Canon bajonettes fix, nagy fényerejű obijai, az lehet, hogy örülne neki, nekem nincs kedvem nekiállni gyűjtögetni. Sok helyet is foglal, úgyhogy ennyi volt… (Eladva)

Kasza László – fotográfus

2012.07.10. | kategória: blog

Szeretném figyelmetekbe ajánlani Kasza Laci barátunk portfólióját. Laci inspirált anno arra, hogy megvegyem az első komoly tükörreflexes gépemet. Az ő képeire mondtam először, hogy igen, én is szeretnék hasonlókat. Aztán úgy alakult, hogy nem jutott elég időm arra, hogy komolyra fordítsam fotós “karrierem”, így a drága szettet egy belépő DSLR-re cseréltem, a fotózás pedig megmaradt egy kedves hobbinak a mai napig. Mivel nem tudnék nála alkalmasabb, közvetlenebb és barátságosabb embert említeni, bátran ajánlom mindenkinek, akinek művészi, értékes képekre van szüksége.

foto: laszlokasza.com